2008. december 18., csütörtök

Hát nekem meg ki a fasírt?





Óriási,hogy ismét egy klasszikus poénnal indíthatom a bejegyzést.Igen,természetesen a fasírtról fogok egy kicsit értekezni.A fasírt a "kezdő" vegák nagy kedvence,mert bármiből elkészíthető, és hajaz a megszokott hús,köret,savanyúság kompozícióra.Én jelen esetben azért csináltam,mert maradt egy csomó kenyér ,és nem akartam kidobni. Inkább fasírt legyen belőle.A kenyér mellé szinte bármi tehető.Zöldség,hüvelyes stb.Jelen esetben vörös lencséből csináltam.Egy reggeliző krém (erről majd később) adta az ötletet,hogy megfőztem a vöröslencsét paradicsomlében.Majd bazsalikommal, sóval,borssal fűszereztem,és kb. a felét leturmixoltam.Érdemes arra törekedni,hogy a végén egy krémszerű állagot kapjunk. (óvatosan , folyadék utántöltögetéssel).Közben feldaraboltam a száraz kenyeret, és beáztattam zöldség alaplébe.(Ha nincs alaplé készen,akkor esetleg leveskockát is feloldhatunk vízben,de ezt kizárólag csak bio kockával tenném.)Ezek után aprítsunk fel 2-3 fej hagymát, 2-3 gerezd fokhagymát,és pirítsuk meg olajon.Ha ez megvan,akkor a kinyomkodott kenyeret,a lencsét és a hagymákat keverjük össze.Valószínű,hogy egy elég lágy masszát kapunk,és ilyenkor jöhet a zabpehely.Ezt tojás helyett használom.Ez tartja össze a fasírtot.Nekem elég lágyra sikerült első körben,ezért tettem hozzá egy kis kuszkuszt.Érdemes ilyenkor hagyni egy kicsit állni,majd megformázzuk a fasírtokat ,és forró olajban kisütjük.Ez csak egy a sok közül,de ha rájövünk az arányokra,akkor bármiből készíthetjük.Reggelire kenyérrel(vagy vajas kenyérrel),mustárral ,friss zöldséggel nagyon finom,de természetesen feltétként is fogyasztható.Én krumplifőzeléket csináltam most hozzá.

2008. december 16., kedd

Juhtúrós-tejfölös puliszka


Ezen a héten nagyon egyszerű ételeket fogok készíteni,mert itt a karácsony, és akkor elég lesz a pepecs munkákból.Íme a hét első versenyzője,a juhtúrós-tejfölös puliszka,amit igazából most csináltam először.Gondolom mindenki tudja,hogy régen a puliszka a szegények eledele volt,de napjainkban a reneszánszát éli.Gondolom,hogy ebben az is közrejátszott,hogy olasz testvérét a polentát több híres szakács készíti, akár köretként,vagy a legkülönbözőbb módon elkészítve.Mikor nekiláttam, utánanéztem több receptnek is.A keleti és a déli elkészítési módokat is tanulmányoztam, és maradtam a székely vonalnál,már csak a családi kötelékek miatt is.Nagyon egyszerű és gyors megcsinálni,ezért ideális pörgős hétköznapokra is.Háromszoros mennyiségű vizet kell felforralni,megsózni,majd folyamatosan kell belekeverni a kukoricadarát.Érdemes habverővel kezdeni,majd mikor elkezd sűrűsödni, akkor fakanálra váltani.Mikor összeáll és kása jelleget ölt, akkor leveszzük a tűzről,majd kiterírjük egy tálcára ,vagy nagy tányérra.Egy kicsit hagyjuk hűlni,majd egy evőkanállal (fel is vághatjuk egy cérnával) galuskákat szaggatunk egy kiolajozott tepsibe,teszünk rá juhtúrót és tefjfölt.Majd ezt befedjuk szintén egy réteg galuskával és tejföllel.Annak ellenére,hogy annyira nem rajongok a minden tetejére tegyünk sajtot ,és süssük rá felfogásért,ennek kimondottan jót tett a reszelt sajt.Miután megpirult a tetjén a sajt ,tejföllel fogyaszthatjuk.


Hozzávalók (4 fő):

30 dkg kukoricadara
1l víz
20 dkg juhtúró
1 nagy tejföl



Ezen kívül még ezerféleképpen elkészíthető,de mindent a maga idejében.

Gasztroajándék 2


Mikulás után, ismét elérkezett az idő, egy kis karácsonyi ajándék készítésére ,egy kollégámnak.Mivel időm nem sok volt,ezért valami gyors finomságot szerettem volna készíteni.Mindenképpen zabpelyhes édességben gondolkoztam.Először kis kekszeket szerettem volnacsinálni, különböző ízesítésekkel,de végül ennyi időm sem maradt,így improvizáltam.Száraz serpenyőben aranybarnára pirítottam a zabpelyhet,majd kivettem, és egy kis mézet tettem a helyébe, és diót,mandulát forgattam bele.Egy kis narancshéjat is reszeltem hozzá,majd összekevertem a zabbal.Ezt a masszát kiterítettem egy enyhén kiolajozott tányérra,és hagytam egy kicsit hűlni.Közben felolvasztottam egy tábla 75 %-os étcsokit, (most tettem bele egy kis olajat) és ráöntöttem a meglévő "tallérra",de előtte tettem még rá egy kis aszalt sárgabarackot ,és hagytam megdermedni a csokit.Egy nagyon mutatós kis finomság kerekedett a dologból.Celofánba csomagolva adtam át.Ezt az édességet is sokféleképpen lehet készíteni,mindenki azt tehet bele amit szeret,vagy ami van otthon.


Hozzávalók (kb. 20 cm-es) :

10 dkg zabpehely
3 ek. méz
1 tábla étcsoki
Opcionális hozzávalók:
dió,mandula,aszalt sárgabarack

2008. december 15., hétfő

Bye Bye Kása




Szombat reggel ,általában menetrend szerűen zabkását készítek.Kimegyek a konyhába a gyerkőccel, felül a pultra és már indul is a pelyhesítés.Nagyon tápláló és finom reggeli,annak ellenére,hogy nem feltétlenül néz ki jól.Sajnos én nem bírom ki,hogy csak néhány dolog kerüljön bele,ezért az otthon felelhető összes magból és és aszalványból teszek bele.A zab mellé még szoktam tönkölybúzát is pelyhesíteni,de bármilyen gabonapehely használható.Felforralom a vizet,beleteszem a pelyheket,majd amikor kezd összeállni, az aszalt gyümölcsöket is hozzákeverem.A friss gyümölcsök,a méz és a magok a végén kerülnek bele.Ezen a héten karácsonyosítottam a dolgot ,és reszeltem bele narancshéjat,majd a levét is belecsavartam a vízbe.Máskor is szoktam beletenni a fahéjat,de most még indokoltabb volt a dolog.Almát is teszek bele mindig,de bármilyen szezonális gyümölcs illik bele,esetleg a fűszerezésen lehet változtatni.Érdemes reszelni,vagy apróra vágni ezeket is,mert így pont annyira megpuhul,hogy illik a lágy állaghoz.Ha nem fogy el, az sem baj,mert a hűtőben eláll, és úgy is nagyon finom,igaz pudingszerűre dermed.Aki még nem tette meg, próbálja ki.







Hozzávalók:

1 liter víz (vagy tej)
2-3 ek. méz
30 dkg gabonapehely (én általában 25dkg zab,5dkg tönköly arányban készítem)

A többi opcionális:

mazsola,datolya,füge,aszalt sárgabarack,szilva stb.
dió,mogyoró,mandula,kesudió,pekándió stb.
alma,körte,banán stb.







Feta finomság


Ezt a könnyű reggelire (vagy vacsorára) valót akkor szoktam készíteni, ha már ráuntunk a szokásos reggeli falatokra.Sajnos ez télvíz idején előfordul,így ilyenkor előkerül a feta,olajbogyó,lilahagyma és gyorsan házasság lesz belőle,majd kapcsolatuk megpecsételéseként olívaolajat öntök rájuk és egy kis borssal,bazsalikommal adom meg az utolsó döfést.Készen is lehet ilyesmit kapni,de az biztos nem ilyen finom.A feta helyett lehet használni a korábban fetának hívott (ma már csak az eredeti görög juh tejből készült sajtot hívhatják így),de állagában szinte teljes hasonlóságot mutató sajtot is.Jómagam is ezt tettem.Olívaolajon pirított,vagy először pirított, aztán olívával meglocsolt kenyérrel a legfinomabb.Nem teszünk vele rosszat, ha uborkát vagy paradicsomot eszünk mellé,de csak ha szezonja van,mert a savanyú paradicsom nem megy hozzá.

2008. december 10., szerda

Tep-sítúra


Itt a tél,ezért gondoltam,hogy a most szezonális zöldségekből csinálok egy "best of"-ot. Beleteszem a zöldségeket egy tepsibe,majd jól megsütöm.Sikerült a zöldség-dealer nénikétől szerezni nagyon sok finomságot.Sárgarépát,paszternákot,krumplit,lilahagymát, és az előzőekben már említett céklát és csicsókát.Nagyon nem akartam túlfejteni,ezért feldaraboltam őket, és beledobtam egy tepsibe egy kis olajjal, sóval, borssal és megsütöttem.A céklát előfőztem,hogy ne érjen meglepetés.A húsevők számára ez csak egy köret,de egytálételként is megállja a helyét.Szerettem volna készíteni egy kis párolt káposztát hozzá,de arra már sajnos nem volt időm,így csak egy mártást csináltam.Mivel még ilyent soha sem csináltam,ezért előkerült az innen-onnan összeollózott "szaktudásom".Mivel szinte az összes zöldség édes,ezért egy kicsit fanyarabb mártást szerettem volna csinálni.Gordon Ramsay könyvében olvastam,hogy a céklát balzsamecettel párosítja, és Hugh Fearnley-Whittingstall-nál pedig egy vörösboros mártást láttam,ezért összehoztam egy mártásban az amúgy is két jóbarát "celebrity chef"-et.Száraz vörösbort forraltam,tettem bele egy csipet sót, borsot és rozmaringot , és addig főztem amíg sűrűbb nem lett.Mivel indokolatlan módon az elején tettem bele a balzsamecetet,és a bor mennyisége kb. a harmadára csökkent ,ezért nagyon savanyú lett.Egy kis mézzel kompenzáltam a dolgot.A mártás még így is elég fanyar,de az édes sült zöldségekkel nagyon harmonizál.Egyszerű és gyors kaja.Ide most nem írok hozzávalókat,mert mindenki azt tegyen bele amit szeret és annyit amennyit szeretne.Ha bort nem is,de Tepsi Kólát merek hozzá ajánlani.:-)

Csicsókás sütőtökkrém leves


A tök szezon kellős közepén nem volt kérdés,hogy csinálok egy nagyon finom levest, előétel gyanánt.Tegnap bementem a piacra venni egy kis céklát, a főételhez, és közben csicsókába botlottam .Vettem belőle,mert gondoltam felturbózom vele az ételeket.Nagyon sok sütőtökkrém leves rececpt található a neten, és képtelen voltam eldönteni melyiket csináljam.Ezért kitaláltam a saját verziómat.Általában ehhez a leveshez főzik a tököt,de én sütöttem,mert szerintem direkt jót tesz neki,ha egy kicsit karamellizálódik a benne lévő cukor.Szóval,vékony szeletekre vágtam a tököt,sárgarépát és a csicsókát.A tököt sütőben megsütöttem,a répát és a csicsókát egy kis olajon megpirítottam, és hozzáadtam a megsült tököt.Felöntötem egy kis vízzel,hogy éppen ellepje,majd addig főztem amíg meg nem puhultak a zöldségek.Ez elég hamar megtörtént,mert nagyon vékonyra vágtam a zöldségeket,a tök pedig már meg volt sütve.Akinek van éppen otthon készen,az nem tesz vele rosszat, ha zöldség alaplével önti fel.Előkerült a botturmix, és használva a szakzsargont, "lecsapattam".A receptek szerint általában ilyenkor tejszínt kell beletenni,de mivel nekem nem volt itthon,tejföllel helyettesítettem.Mikor a textúrája megfelelő lett, sóztam , borsoztam,majd tettem bele szerecsendiót, és egy kis gyömbért.Én édesen szeretem ezt a levest,ezért még egy kis mézet is tettem bele,de ez tökfüggő.Pirított tökmaggal,vagy kenyérkockákkal (amibe belesütöttük a tökmagot) tökéletes előétel.Aki nem ismeri a csicsókát az előtte mindenképpen kóstolja meg,mert elég jellegzetes az íze,ami nem mindenkinek jön be.

Hozzávalók:

1 sütőtök
20 dkg csicsóka
1 szál sárgarépa
szerecsendió
gyömbér
tejföl (tejszín)
pirított tökmag
Remélem van sütőtök!

2008. december 8., hétfő

Mennyi a szén,azaz mi a carbon ára?



Ezzel a nagyon gyenge szóviccel remélem nem riasztok el senkit, e finom étel elkészítésétől.Jamie Oliver ihlette,aki természetesen olasz kolbászkákkal és tojással csinálja mindezt,de vegásítva is óriási a végeredmény.Az eredeti recept a Carbonara spagetti olasz kolbászkákkal.Rögtön az első, ami eszünkbe jut,hogy mivel helyettesíthetjük a kolbászt? A válasz:kölessel.Előírás szerint ,(3-szoros vízben) megfőztem a kölest és raktam bele egy kis füstölt gabonakolbászt az íz kedvéért.Gondoltam ,egy klasszikus magyar kolbász ízesítéssel csinálom,hogy fokhagyma,hagyma paprika,só,bors,de közben rájöttem,hogy ez a Dzsémi gyerek azér' nem olyan hülye,hogy gyulai kolbászkarikákat úsztat meg egy kis tejszínben.Meggugliztattam a salsiccia receptjét,de természetesen magyar honlapokon nem találtam semmit erről,ezért elő kellett vennem a nem létező angol tudásomat.A recept elején a "pork" részt ki is hagytam,csak a fűszerezés érdekelt.A szokásos só,bors és opcionálisan írta a pirospaprikát,hát gondoltam nálatok opció,nálunk kötelező (Magyarok vagyunk nem?) .Ekkor elérkeztem ahhoz, amire álmomban sem gondoltam:fennel seed.Igen,a legendás és méltán népszerű édesköménymag.Na, ettől nem lesz magyaros az íze,meg attól sem,hogy nincs benne semmilyen hagyma,ami azért egy kicsit furcsa volt.Szóval,megfőztem a kölest, beletettem a szokásos fűszereket,majd az édesköményt és így csináltam belőle kölesgolyókat, és ezeket egy kis olívaolajon megpirítottam.A recept írt még pecorino sajtot,de gondoltam, a szószba úgy is teszek parmezánt."Kolbászkák" letudva,jöjjön a carbonara mártás.Ebből gondoltam, mi bajom lehet, ha kihagyom a tojást,mert azt direkt módon már nem eszünk.Felmerült,hogy helyettesítsem-e valamivel,hogy sárgább legyen és sűrűbb,de nem láttam indokoltnak. Így simán elkevertem a tejszínben parmezánt, petrezselyemzöldet egy kis sót,borsot és 1 citrom héját,majd "összerottyantottam". (magam).Megfőztem a spagettit, ráraktam a szószt,kölesgombócokat,meg egy kis parmezánt, és elkészült a mű.Ötlet:ha nem szeretnél nagyon drágán vásárolni parmezánt,akkor ajánlom ezt az oldalt ahol lényegesen olcsóbban lehet venni tuti Parmigiano-Reggiano-t.A szállítás elég húzós,de ha többen rendeltek egyszerre, akkor még mindig 2-3 ezer forinttal olcsóbb az itthoni árnál.


Hozzávalók 4 személyre:

Kölesgolyók:


Fél bögre köles
só,bors
pirospaprika
1 evőkanál őrölt édesköménymag


Mártás:

2dl tejszín
5dkg parmezán
csokor petrezselyemzöld
1 citrom héja

1 csomag spagetti


Aki kölesgolyó készítő világbajnokságra készül Miamiba,annak kötelező az elkészítés,de szintfenntartásnak is jó.




2008. december 5., péntek

Gasztroajándék




Decemberben két alkalommal is meglephetjük ismerőseinket saját készítésű ajándékkal.Ha már tavaly csináltunk samponosdobozból készült madáretetőt,akkor ideje valami finomsággal előrukkolnunk.Ha nem szeretnéd a kollégák,család csizmáját egy kiló mandarinnal megtömni,akkor irány a konyha.Jelen esetben a kollégáimnak kellett ajándékot készítenem és úgy tenni,mintha a Mikulás hozta volna.Sok mindenen gondolkoztam, mit lehetne csinálni ami belefér egy "csizmába", és ha valaki véletlenül nem azt a "lábbelit" veszi fel amibe az ajándékot tettem,akkor sem veszít eredeti formájából.Elég sok ötletem volt, ahogy böngésztem az idevonatkozó szakirodalmat,majd végül a hétvégi bevásárlás során folyamatosan ütköztem bele az alapanyagokba.Datolya,marcipán,csoki.Igeeen!!! Mi bajunk lehet, ha ezeket összehozzuk? -tettem fel a kérdést joggal.Találtam szép "húsos" datolyát, így adta magát,hogy megtöltöm marcipánnal ,és bevonom csokival (félig).Na így született meg ez az édesség,amit az alkalomhoz illően szaloncukor szettbe csomagoltunk.Szerintem nagyon finom lett, és direkt jó,hogy csak a felére került csoki,mert így egyensúlyban vannak az ízek.A csokiba kerülhetett volna egy kis chili,de mivel széles körben fogom terjeszteni, elvetettem az ötletet.Időközben megtudtam,hogy az olvasztott csokiba érdemes egy kis növényi zsíradékot tenni (olaj,pálmazsír stb.),hogy vékonyabban lehessen vele bevonni a bevonnivalót, és ettől fényesebb is lesz.Mivel én ezt nem tettem meg ,egy kicsit makkra hasonlító formája lett,de mint tudjuk "éhes disznó is makkal álmodik".

2008. december 3., szerda

Kesudiós "Paella"


A tél beköszönte előtt, gondoltam frissítek egy kicsit nyári ízekkel.A nagymamámtól kaptam nagyon finom paprikát, így import zöldséget sem kellett beszerezni (amit természetesen nem is tettem volna) a kajához, és a mélyhűtő "kitakarítása" során előkerült fantasztikus zöldségekből egy elég erős alaplevet sikerült főznöm. Azért az fantasztikus dolog,hogy egy hűvös kamrában hónapokig eláll a zöldség, megőrizve frissességét és ízét.Van egy vegetáriánus szakácskönyvem, amiben találtam ezt a receptet, és már többször készítettem és szerintem nagyon finom.A címben is azért írtam idézőjelben a paellát,mert nem feltétlenül hasonlít ízben az eredetire.A paellát szinte mindenki tenger gyümölcseivel, és különböző húsokkal ismeri.Spanyolországban minden háznál másképp készítik a paellát, így ráfoghatjuk,hogy ez is az,csak "Mi így szeretjük".Mikor először olvastam a receptet,gondoltam ez egy rizses lecsó,majd kiderült,hogy a fűszerezés és a bébikukorica egy teljesen más ízvilágot kölcsönöz.A másik dolog,hogy sáfrány helyett kurkumát tesz bele,ami miatt szintém kérdőjeles a paella megnevezés.Tök mindegy minek nevezzük,ez egy nagyon finom étel.

Íme a recept:



Hozzávalók 4 személyre:

1 fej hagyma

2 nagyobb gerezd fokhagyma

1 piros és 1 zöldhúsú paprika

1 nagyobb paradicsom (jobb minőségű konzerv is jó)

1 bögre,kb.20dkg kerekszemű rizs

8 dkg bébikukorica

8 dkg kesudió

4-5 db olajbogyó

5 dkg borsó

friss petrezselyem

1 tk. őrölt római kömény

sáfrány vagy 1 tk. kurkuma

chili

só,bors

kb. 1,2 l zöldség alaplé

olívaolaj

kevés vaj



A paella serpenyőben (vagy fazékban) felolvasztjuk a vajat és olívaolajat öntünk hozzá.Az apróra vágott hagymát és fokhagymát üvegesre pároljuk,ezt követően rátesszük a rizst és egy kicsit megpirítjuk.Utána jöhet bele a paprika és a félbe vágott bébikukorica és a fűszerek és ezekkel is pirítjuk 2-3 percig.Utána beletesszük a bébikukoricát és az olajbogyót , és hozzáöntjük az alaplevet.Nem feltétlenül kell az összes alaplevet ráönteni,de nem is kanalanként kell hozzáadni mint a rizottóhoz.Azt,hogy mennyi alaplevet öntünk hozzá,teljesen a rizs határozza meg.A normál fehér kerekszemű rizshez elég ez az alaplé mennyiség,de én ebből a fajtából a barna változatot használom,aminek nagyobb a folyadék igénye.Tehát,ha nem tudod eldönteni,hogy mennyit tegyél hozzá,akkor töltsd hozzá a felét,majd ahogy fő ellenőrzöd a rizs keménységét és ennek megfelelően tölthetsz még hozzá.Mikor ez megvan , hagyod főni (rizstől függően 20-30 percig),majd mielőtt teljesen kész lenne,beleteszed a kesudiót,zöldborsót és főződ még 5 percig,végül jöhet bele a petrezselyemzöld.Szerintem parádés a végeredmény.A bébikukorica miatt van benne savanyú íz,a chili miatt pedig csípős (ez persze kihagyható).

Que aproveche!

2008. december 2., kedd

Kőrözött

Sokat gondolkoztam,hogy mivel lehetne indítani egy gasztroblogot ,hogy azért "üssön" az első recept.Közben rájöttem,hogy az egésznek a célja nem az,hogy nagy újításokat és megfejtéseket tegyek közre (már csak a képességeim miatt sem,de bátor vagyok) ,hanem a hétköznapi ételek és alapanyagok szokásos vagy szokatlan elkészítésének bemutatása.Terveim szerint minden általam készített étel fel fog kerülni erre a blogra , így jutottam el a kőrözöttig.Tegnap míg készítettem ezt a klasszikus és szerintem nagyon finom "krémet" azon gondolkoztam,hogy ebben az országban szinte mindenkinek van a közétkeztetésből élménye erről az ételről.Pont emiatt szeretik és utálják sokan.Bevallom őszintén óvodás koromban nem rajongtam a kőrözöttért és már azt is tudom miért.Az oviban nagyon száraz volt ez a reggeliző (amit persze uzsonnára adtak) és a tehéntúrót sem dolgoztál el rendesen,ezért a fűszerekből sem jutott mindenhova.Emiatt a otthon készült változatot sem fogyasztottam szívesen .Valószínű ebből ered,hogy most a szokásosnál több tejföllel készítem,hogy a kenyér lecsússzon a kőrözöttön.Nagyon sokféleképpen lehet készíteni,de ide csak a saját verzióm receptjét teszem fel.



Kőrözött



Hozzávalók:

25 dkg tehéntúró

25 dkg juhtúró

10 dkg vaj

mustár (1-2 evőkanál)

Tejföl (2-3 evőkanál)

Hagyma (reszelve)

őrölt kömény

pirospaprika

só,bors



Szerintem frissen sült kenyérrel az igazi.

Jó étvágyat!