Most volt halottak napja és az interneten olyan képek jelentek meg,hogy egy néni áll a temetőben és alá volt írva,hogy FÁJDALOM.Egy másik cikk így kezdődött: "ezt még el kellett volna mondanom Neki".Ezekből a sorokból látszik,hogy mennyire nincs kultúrája Európában és az egész nyugati kultúrában a halálnak.Mikor meghal valamelyik közeli hozzátartozónk,barátunk vagy ismerősünk,akkor kit sajnálunk? Őt? Miért? Ilyen esetben úgy gondolom,hogy magunkat sajnáljuk és nem az elhunytat.Vagy az van,hogy nem tudjuk mi lesz vele,vagy elkönyveljük,hogy a mennyországba kerül és ott meg ugye jó helyen van.Tényleg,senki nem gondol arra,hogy az ismerőse a pokolba kerül? A temetéseken sem azt mondják,hogy fú,de rossz volt ez az ember és jó utat a pokolba a családnak meg elrettentő példaként mutogatják.Persze filmben ez is megtörtént már,hogy a "rossz" embereket így temették.Körbevették csak férfiak, és elátkozták és a pokolra küldték.Ezt a filmet érdemes megnézni,bár egy kicsit nyomasztó (ez egy dán film a címe:Hullámtörés,Lars Von Trier rendezte).Igazából ezzel csak azt akartam felvezetni,hogy van-e jelentősége a halál feldolgozásában,hogy miben hiszünk.Szerintem annyiban van,hogy mennyire tudjuk elengedni az illetőt.Ez szerintem független attól,hogy tudjuk,hogy valaki újjászületik,vagy mennybe vagy pokolra jut,vagy semmi nem történik vele,csak a földben lebomlik.Talán azért tűnik egyszerűbbnek a keleti kultúrában ezeket a dolgokat kezelni,mert ott a egész aspektusából nézve a halál valóban csak az egyik állomás,ugyanúgy mint a születés és tudja,hogy ez egy körforgás ami mindig ismétli önmagát.De természetesen ez egyéntől függ,hogy ki miként tudja ezt a dolgot kezelni.Az,hogy ki hol van, vagy miben hisz,az csak a kialakult minták miatt érdekes,mert általában azt látjuk,hogy koszorú, sírás stb.,de szerintem van ennek egy másik olvasata is amit majd talán megélek,ha lesz a környezetembe haláleset.
Ezeket a gondolatokat úgy írtam le,hogy nem történt a közvetlen közelembe haláleset,ahol ezt a gyakorlatban is megtapasztaltam volna,ezért a fejtegetés csak az elmém szüleménye és nem megélt eseményekből származik,de ami késik nem múlik.
A napizene sorozatunkból pedig,fogadjátok szeretettel Eric Clapton Tears in heaven nótáját,ahol megmutatja,hogyan dolgozza fel egy zenész ha kiesik a 4 és fél éves gyereke az 53. emeletről.Tessék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése